A 4 legjobb táplálékkiegészítő, és motiváció nehezen fejlődőknek

Meguntad már, hogy a tükörbe nézve, azt veszed észre, hogy még mindig vékonyka vagy? Tudd meg melyek a legjobb táplálékkiegészítők számodra!
 

Ha úgy gondolod, te vagy az egyedüli, aki úgy érzi, hogy már-már szinte hiábavaló edzeni, mert úgysem tudsz felvenni akkora izomtömeget amekkorát szeretnél, akkor nagyot tévedsz. Rengetegen járnak ebben a cipőben.

Sokan, mikor másoknak elújságolják, hogy terembe járnak, akkor a másik félből fura reakciókat vált ki és talán azt mondja majd, hogy: „dehát nem is látszik” Részben igazuk van, mivel a nehezen fejlődők esetében lassan és fokozatosan növekszik az izomzat.

Bár átlagban saját magunkon sokkal hamarabb észrevesszük a minimális változásokat is, amit egyébként mások figyelmen kívül hagynak, ami nem is csoda hiszen nem ismerik testrészeinket olyan jól, mint mi magunk.

Ezért van az, hogy mások nem tartják akkora fejlődésnek azt, hogy fél centivel vastagabb lett a karunk. Mondanom sem kell, hogy attól mert kritikákat hallunk (mert fogunk hallani) nem kell azonnal abbahagynunk  az edzést. Ez a vesztesek hozzáállása.

Egy dolog különbözteti meg a vesztest a győztestől, és ez a kitartás. Ezzel a gondolattal kell elindulnunk a terembe.

A táplálékkiegészítő gyártók remek fejlődést és óriási izmokat ígérnek nekünk, ha megvesszük termékeiket. Láttam már olyan szlogent is ami úgy szólt, hogy „jobb mint a koksz”. Ami egyértelműen nevetséges. Hiszen mióta jó a koksz az egészségednek?

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy legalább részben igazat mondanak-e a gyártók? Azt hiszem ezzel a kérdéssel el is mondtam a lényeget, tehát a tápkieg gyártók részben mondanak igazat. Nem kell bedőlni mindenféle ígéreteknek „1 hét alatt 3 kg” stb. stb.

Viszont tény és való, hogy az alap, szilárd táplálkozás mellett hasznukat vehetjük, a kiegészítőknek is.

csomag akció

Gondolkodjunk el azon, hogy voltak idők, amikor nem léteztek táplálékkiegészítők és „szuper brutál extrém” mátrixok. És mégis lehetett izomtömeget építeni, szilárd étellel és elhatározottsággal.

Arra kérlek tehát, hogy mielőtt megveszel egy táplálékkiegészítőt, gondolkozz el azon: Mit tud nyújtani ez a tápkieg, amit az étkezésből nem tudok megoldani? Sok hardgainer azt gondolja: Veszek egy 5kg-os tömegnövelőt, és máris minden meg van oldva!

Nem kell foglakoznom a csirkemellel meg a rizs-el, hiszen itt a tömegnövelő. És átlagban itt rontják el nagyon a dolgot. A folyékony tömegnövelő vagy étkezés helyettesítő (MEAL Replacement) táplálékkiegészítők NEM HELYETTESÍTIK a szilárd táplálékot.

Maximum 3 alkalommal használhatjuk, de van akinek ez már sok és elég 1-2. A többi, azaz a fennmaradó 3-4-5 étkezést bizony szilárd ételekből kell megoldani. Bármennyire is nehéz. Tehát most hogy tisztáztuk ezeket a dolgokat, a következőkben leírjuk mi az, amit ajánlatos szedni, egy nehezen fejlődő testépítőnek.

Tömegnövelő

Talán  az egyik legfontosabb táplálékkiegészítő, egy nehezen fejlődőnek. Azonban ügyeljünk arra hogy nem a gagyi 2000ft-ost vegyük meg amiben alig-alig találunk fehérjét, és tele van tömve szénhidráttal. Megfelelő arány kb. 30% fehérje – 70% szénhidrát.

Ez persze nem pontos mivel ott van néhány gramm zsír, stb. De ez az a tápkieg amit kezdők is nyugodt szívvel használhatnak, mert ártani nem árt. Persze csak mértékkel. Részletesen a tömegnövelőkről >>

Kreatin

A kreatin egy remek választás lehet egy nehezen fejlődő számára. A nehezen fejlődőt viszont ne tévesszük össze a 60kg-os két napja terembe járó ifjonccal. Nekik még semmi szükségük ilyen jellegű dolgokra. Ha érzed, hogy „megragadtál” az edzésben akkor ki lehet próbálni.

Kezdőknek véleményem szerint elég az a mennyiség amit a húsok tartalmaznak. Részletesen >>

Glutamin

Szintén egy fontos aminosav ami meggyorsítja a regenerációt és anabolikus hatású. Abban az esetben ha olyan helyzetbe kényszerülünk ahol megerőltető fizikai munkát végzünk, ami kardió tartományban megállja a helyét (pl. foci, futás stb. stb.) akkor ajánlatos lehet 5-5 gramm glutamint elfogyasztani, előtte illetve utána. 

Edzések után és alatt is nagy hasznát vehetjük. Na és lefekvés előtt is lehet alkalmazni. Részletesen >>

Multi-vitamin

Minden testépítőnek tudnia kell, hogy multivitaminok nélkül nincs edzés. Sőt, nemhogy az edzéshez, de az alapvető testi funkciók helyes működéséhez is szükséges a megfelelő multivitaminok és ásványi anyagok használata/pótlása.

Egy remek választás lehet a képen látható Multi Pro Plus. Nagyon hatásos és sportolóknak lett kifejlesztve. Részletesen a multivitaminról >>