C-vitamin

C-vitamin
(aszkorbinsav)

Biztos vagyok benne, hogy sokan hallottátok már azt a mesét, amelyben a király megkérdi mindhárom lányát, hogy mennyire szeretik apjukat, a királyt. A legkisebb kislány adta a legfurcsább és legfelháborítóbb választ, mivel apját a sóhoz hasonlította.

A király nem értette, hogy a só nagyon fontos, és nélküle kevés dolognak van igazán jó íze, valamint szervezetünknek hatalmas szüksége van rá, nélküle komoly fiziológiai tünetek jelentkezhetnek. A lényeg, hogy a király kitagadta legkisebb lányát, és csak később jött rá, mekkora baklövést követett el, és mit akart valójában mondani az ifjú hölgy, nagyon is frappánsan.

Ez a cikk azonban nem a sóról fog szólni, hanem egy hasonlóan fontos dologról, amelyet kevés ember ismer el igazán fontosnak, és kevesen használják fel a benne rejlő lehetőségeket. Nem más ez, mint a C-vitamin.

C-vitamin egy annyira egyszerű vitamin, amely jelenlétét szinte természetesnek tartjuk szervezetünkben, mert sok mindenben előfordul (pl. paprika, citrom, káposzta stb.). Azonban a nagy igazság az, hogy aki nem fordít külön figyelmet a C-vitamin pótlására, az nagy valószínűséggel C-vitamin hiányban szenved, lényegtelen, hogy mennyi káposztát vagy paprikát eszik. Ugye nem ismeretlen az, hogy kedvetlenek vagyunk vagy „nyomott a hangulatunk”? Néha egy nagyon egyszerű probléma áll a dolog mögött, ami nem más mint a C-vitamin nem megfelelő mennyisége.

multi-vitaminok és ásványi anyagok olyan mikro-tápanyagok, amelyekből relatív kis adagra van szüksége a szervezetnek. A tévhittel ellentetében, meglehetősen nehezen lehet ezeket túladagolni, viszont a hiány sokkal könnyebben jelentkezik, és gyakran csak apróságokban, amelyek komoly mértékben képesek rontani az életminőségen, közérzeten. Vannak úgynevezett „nyomelemek” amelyek szintén a vitamin és ásványi anyag kategóriába tartoznak, viszont nagyon kis mennyiség kell belőlük, mégis elengedhetetlenek a szervezet helyes működéséhez.

A C-vitamin nem nyomelem, tehát ajánlatos bőkezűen bánni vele, és bőven ellátni a szervezetet ezzel a remek vitaminnal. Árban sem mondható kiemelkedően drágának, igencsak kedvező árakon lehet hozzájutni. A cikk további részeiben azt is taglalni fogom, hogy miért ennyire fontos és milyen pozitív hatásai vannak. Először azonban tudjunk meg kicsit többet a C-vitamin történetéről:

 

A C-vitamin eredete

Szent-Györgyi Albert neve, bizony minden magyar embernek ismerősen cseng. Az ő neve állhatna kis betűkkel az aszkorbinsav mellett, ugyanis ő volt az aki sikeresen tudta előállítani izolált formában a C-vitamint, egyszerű paradicsompaprikából. Ezt a Szegedi Tudományegyetem Vegytan Intézetének vezetőjeként valósította meg az 1930-as években.

Felfedezését 1936-ban Nobel-díjjal jutalmazták, és ennek révén a nagyvilág számára ismert lett a magyar tudós. Annak ellenére, hogy neve nehezen olvasható/kiejthető, mégis minden szakmabeli helyesen tudta leírni nevét. A C-vitamin felfedezése előtt is igencsak elismert tudós volt, viszont ezen felfedezése után már hatalmas hírnévnek örvendhetett.

Tudnunk kell, hogy már ebben az időszakban Szent-Györgyi Albert naponta 1000 mg C- vitamint fogyasztott, és hangoztatta, hogy a C-vitamint kilós kiszerelésben kellene az üzletekben árulni, a cukor és a só mellett. Ugyanígy a konyhában a cukor és a sótartó mellett C-vitamin tartónak is kellene állnia.

A tudós szerint minden ember naponta minimum 1000 mg, azaz 1 gramm C-vitamint kell fogyasszon. Idősebb korában megemelte a napi C-vitamin bevitelt és napi 2-3000 mg-ot fogyasztott, megváltoztatta előzőleg hangoztatott véleményét is: több, akár 2-3000 meg C-vitamint tartott szükségesnek az átlagember számára. Egy tüdőgyulladásból is sikeresen kigyógyult, amelyhez feltehetően komoly mértékben hozzájárult, hogy abban az időszakban extrém dózist szedett saját vitaminjából (8 grammot).

Szent-Györgyi Albert 93 évesen hunyt el.

Mennyit fogyasszunk, és milyen formában?

A jelenleg ajánlott napi C-vitamin szükségletet (RDI: Recommended Daily Intake) 60-75 mg. Kissé nagy eltérés látható a Szent-Györgyi féle javaslathoz képest. Ennek nem fogom leírni az okát, mert az egy könyv méretű írás lenne, de a lényeg, hogy ez az érték nagyon kevés, mondhatni helytelen. A kulcsszó viszont a fenti értékben az ajánlott.

Maximum felső határ nincs hivatalosan megszabva C-vitaminiból. Nem véletlenül kapható étrend-kiegészítő üzletekben a C-vitamin 1000 mg-os kiszerelésben. Tartsuk szem előtt azt, amit a C-vitamin felfedezője mondott, és nyugodtan szedjünk 1000-1,500 mg-ot naponta.

*Nagyon nagy dózisban enyhe mellékhatásokat lehet tapasztalni, mint pl. hasmenés. Ritkán jelentkezik, de ha mégis akkor csökkentsük az adagot 500 mg-ra.

Bizonyára nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a mennyiséget a napi zöldség-gyümölcs és egyéb táplálék bevitelével nem lehet elérni. (Ahhoz többet kellene együnk naponta mint egy elefánt).

A megoldás az, hogy vásárolunk:

a) Egy nagy dózisú multi-vitamin készítményt, amely minimum 1000 mg C-vitamint tartalmaz
b) Külön vásárolunk egy C-vitamin készítményt (általában kapszulás formában kapható és ezt ajánlom) amely szintén 1000 mg-os.

Ha az átlag embernek legalább 1000 mg-ra van szüksége, akkor mennyi kell sportolóknak?

Egyértelmű, hogy ha szervezetünk nagyobb terhelésnek van kitéve, akkor nagyobb mennyiségben használja fel a tápanyagokat ezen belül a vitamin és ásványi anyagokat. Ebből következik tehát, hogy például egy sportolónak legalább az átlag duplájára van szüksége, azaz legalább 2000mg C-vitaminra naponta. Ha bármilyen aktív és intenzív fizikai mozgást végzünk napi szinten, pl.: edzőtermi edzés, futás, stb. Akkor a napi C-vitamin szükségletünk kb. 1500- 2000 mg között mozog. Ezt javasolt két adagra elosztani, reggelre és edzés utánra.

Azonban ideje rátérnünk arra, hogy miért nem bánjuk meg, ha C-vitamint nagyobb mennyiségben vásárolunk és fogyasztunk.

A C-vitamin pozitív hatásai

Vízben oldódó vitamin, amelyet nem lehet túladagolni. A javasolt 1 – 1,5 gramm biztonságosan fogyasztható, mivel a felesleg vizelettel kiürül. 

  • A C-vitamin erősíti az immunrendszert, amelynek révén sokkal jobban viseljük el a napi stressz hatásokat, és nehezebben kapjuk el a betegségeket, akár körbeprüszkölhetnek minket, nem fogjuk elkapni a megfázást. 
  • A terhesség és a szoptatás ideje alatt, valamint a cukorbetegeknek szintén nagyobb mennyiségű C- vitaminra van szükségük naponta. (ezekben az esetekben is 1-2 gramm) 
  • Gyerekek számára vásárolhatunk 200-500 mg-os kiszerelésben kapható C-vitamint, ugyanis segíti a kalcium beépülését a csontokba. Hozzájárul a kollagén képzéséhez (ez szükséges az erek rugalmasságához és erősségéhez), és egyúttal tisztítja a belső érfalat is. 
  • Tovább lehet még sorolni a C-vitamin áldásos hatásait: gátolja a rákos sejtek kialakulását és növekedését. Nagy segítséget nyújthat a dohányzóknak, és az éppen leszokni kívánóknak, antioxidáns hatása miatt. 

Összefoglalás

A vitaminok és ásványi anyagok megfelelő mennyisége elengedhetetlen, ahhoz hogy szervezetünk zökkenőmentesen működjön. A C-vitamin nagyban járul hozzá az életminőség javulásához. Megszabadíthat minket attól, hogy a nátha havi rendszerességgel döntsön le minket a lábunkról, ezáltal ne tudjuk elvégezni napi teendőinket.

Napjainkban szinte mindenkire olyan stressz-hatások nehezednek, amelyeket nagyon nehéz a szervezetnek segítség nélkül elviselni. A nagyobb dózisban szedett C-vitamin segít enyhíteni ezeknek hatásait. Ez pedig azt jelenti, hogy az általános kedvtelenségnek átveszi majd a helyét az életkedv, valamint a betegségek helyett összpontosíthatunk a fontos feladatokra.

Ne járjunk úgy, ahogyan a király. Ismerjük fel, hogy a mindennapi dolgok azok, amelyekre a legnagyobb szükségünk van, és sajnos gyakran csak akkor jövünk rá erre, amikor megtapasztaljuk a hiányát.

Fogyasszunk megfelelő mennyiségű C-vitamint, és a szervezet meg fogja hálálni a törődést!