Megfázás, torokfájás – testépítő szemmel

Minden évszak beköszöntével, gyakran hívatlan vendégként megérkezik a megfázás is. Bár általánosan igaz a testépítőkre, sportolókra, hogy nehezebben kapják el, vagy hamar kigyógyulnak belőle, de azért nézzünk meg néhány alap dolgot, amit meg kell tennünk annak érdekében, hogy hamarabb felépüljünk a megfázásból.

A leggyakoribb tünet, amivel találkozhatunk, az a torokfájás. Gyakran felmerül a kérdés, hogy torokfájással, esetleg megfázás előjeleivel lehet-e edzőterembe menni?

Nos, véleményünk szerint, jobb kipihenni, illetve megelőzni a komplikációkat, és minél hamarabb kikezelni a tüneteket, nincs értelme plusz stressznek kitenni a szervezetet az edzéssel.  Figyelem! Lázzal semmilyen körülmények között sem mehetünk le edzeni.

Ha már megtörtént a baj, azaz elkaptuk a megfázást, nincs más választásunk, mint megtenni az alapvető lépéseket ennek minél hamarabbi leküzdése érdekében. A multivitamin szedése továbbra is fokozottan ajánlott, emellett napi 2 – 3 gramm C-vitamin is szükséges, a megfelelő folyadékpótlással egyetemben.

Megfelelő folyadékpótlásként pedig a meleg és lehetőleg koffeinmentes teák ajánlottak. Akár napi 4 – 5 liter folyadékot is fogyaszthatunk.

Egyértelmű, hogy a pihenés szintén alapvető fontosságú. Ha nem pihenjük ki a megfázást (ami alapból előjöhetett a stressz, a túledzés vagy éppen a közel pihenésmentes életvitelből) akkor hiába szedünk gyógyszereket, illetve bármit… a helyzet nem, vagy csak keveset fog javulni.

A gyógyszerekkel kapcsolatban annyi, hogy eleinte próbáljuk meg a fent megemlített dolgokat előtérbe helyezni és ha semmiképp sem javul a a helyzet, abban az esetben érdemes gyógyszerekhez, esetleg antibiotikumhoz fordulni, de ne ez legyen a legelső opció.

Testépítő szemmel nézve dolgokra, vehetünk néhány kiegészítőt ami segítségünkre lehet, ahogyan például a fentebb említett 1000mg-os C vitaminból napi 2 – 3 szem, a lehető legerősebb multivitamin, illetve a harmadik táplálék kiegészítő ami nagy segítségünkre lehet a glutamin.

Köztudottan segít az immunrendszer erősítésében, és az edzés hiányában, az katabolizmus megelőzésében is segít. (a glutamin egyébként szinte bármilyen betegség alatt ajánlott)

 

Tippek torokfájás enyhítésére:

  • Forró tea, mézzel, citrommal
  • Gargalizálás sós vízzel
  • Szopogatós cukorka használata (pl. Strepsils)
  • Meleg borogatás

Orosz recept:

„Tegyen egy evőkanál reszelt nyers tormát, egy teáskanál mézet és egy teáskanálnyi őrölt szegfűszeget egy pohár meleg vízbe, és keverje össze. Lassan kortyolgassa, miközben gyakran megkeveri, hogy a torma le ne ülepedjen le a pohár aljára, és közben gondoljon valami kellemesre. Ha nem kívánja meginni, elég, ha gargarizál vele.”