You are currently viewing Kozmetikai kiegészítő vagy létfontosságú tápanyag?

Kozmetikai kiegészítő vagy létfontosságú tápanyag?

A kollagénre általában úgy gondolnak, mint egyfajta szépségápoló, kozmetikai hatóanyagra, kiegészítőre. És nem pedig úgy, mint egy létfontosságú tápanyagra.

A kollagén szigorúan véve ugyan nem számít esszenciális tápláléknak, mégis kritikus fontossággal bír az emberi szervezetben. A kollagén mára a modernizálódott étrendünknek köszönhetően szinte teljesen eltűnt a táplálkozásunkból.

Őseink, illetve a korábbi generációk az elejtett állatot az „orrától a farkáig” elfogyasztották. Vagyis megették az állat bőrét, agyát, csontvelöjét és a különféle belső szerveit is. Ezzel nem csak jelentős mennyiségű vitamint és ásványi anyagot fogyasztottak el, hanem kollagént is. Bár ők akkor még nem tudták ennek a jelentőségét. Ösztönösen cselekedtek, hiszen törekedtek arra, hogy minél többet hasznosítsanak az elejtett állatból.

kollagén tartalma

Napjainkra azonban ez teljes mértékben megváltozott. A modern ember étrendjéből teljesen kikerült a velős csont. Vagy a több órán át főtt csontleves, kocsonyát is csak néhanapján fogyasztunk. Ezzel pedig szinte teljesen száműztük étrendünkből a kollagén fehérjék fogyasztását.

Mi is az a kollagén?

A kollagén az emberi szervezetben leggyakrabban előforduló fehérje. Az erek, a belső szervek, a bélrendszer, a kötőszövetek és az ízületek jelentős részét is a kollagén típusú fehérjék alkotják.

Idáig a kollagén típusú fehérjék 28 fajtáját sikerült beazonosítani, azonban a szervezetet alkotó kollagének 90%-át egyetlen típus adja, az I-es típusú kollagén.

A kollagént a szervezet maga is termeli, azonban a 25. életév után előállítása folyamatosan csökken. Ami 50-60 éves korra a minimálisra esik vissza. Ennek következtében a kollagén tartalmú szövetek szerkezete meggyengül, így azok veszítenek rugalmasságukból. Megjelennek az első ráncok, az erek merevebbé válhatnak, az ízületek meggyengülhetnek, stb..

Ha hasonlóképp az emberek többségéhez, te sem eszel napi rendszerességgel magas kollagén tartalmú ételféleségeket, érdemes megfontolnod a kollagén étrend-kiegészítőként történő fogyasztását az egészséged és fittséged megőrzése érdekében.

Facebook csoportunkban további érdekes cikkek találhatók.

A témával kapcsolatos kérdéseidre is választ kaphatsz.

Picture of  Kiss "DRAKO" Tamás

Kiss "DRAKO" Tamás

Táplálkozási szakember és kutató
Étrend-kiegészítő specialista

Vélemény, hozzászólás?