Az edzés utáni időpont mellett, az edzés közbeni időintervallum az, amikor a szervezet fokozottan ki van éhezve a megfelelő tápanyag utánpótlásra.
Edzés során a megdolgozott izom keringése fokozódik, aminek hatására jelentős mértékben növekszik annak tápanyagfelvevő képessége, – illetve ilyenkor jut el leghatékonyabban a bevitt tápanyag a megedzett izomzathoz.

Van azonban egy kis bökkenő. Edzés során a szervezet nagy mennyiségű adrenalint szabadít fel, aminek következtében csökken az emésztésben résztvevő szervek működése (gyomor, belek, hasnyálmirigy), így ezen időszakban az emésztés meglehetősen gyengének mondható: amikor legnagyobb az ínség, akkor nincs segítség.
Az étrend-kiegészítő iparág fejlődésének köszönhetően azonban mára, már rendelkezésünkre állnak olyan termékek, amelyeknek a segítségével gyorsan és gyakorlatilag emésztés nélkül tudjuk az izmainkat tápanyaghoz juttatni.
Ilyenek például a különböző aminosav készítmények. Jelenleg, több mint 150 aminosavat ismerünk, amiknek az élettani hatása meglehetősen szerteágazó. Vannak, amik a kedélyállapotunkra vannak kihatással, vannak amik a méregtelenítési folyamatokban játszanak fontos szerepet, és bizony akadnak olyanok is, amik a fizikai teljesítőképességünket, regenerációnkat befolyásolják pozitívan.
Vadonatúj termékünkben – az ALL Aminosban, az utóbbi kategóriát aknáztuk ki maximálisan – vagyis összegyűjtöttük azokat az aminosavakat, amik leginkább képesek befolyásolni a teljesítőképességet és a regenerációt.
Ne érd be kevesebbel, hozd ki magadból a maximumot új generációs formulánk segítségével.
All Aminos (340 gr.)
- 9590Ft
- Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Kiss "DRAKO" Tamás
Táplálkozási szakember és kutató
Étrend-kiegészítő specialista
- Akció!
Diéta csomag Nőknek
-
24780FtOriginal price was: 24780Ft.22990FtCurrent price is: 22990Ft. - Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Akció!
Kollagén csomag 75 napra
-
29970FtOriginal price was: 29970Ft.28490FtCurrent price is: 28490Ft. - Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Akció!
BCAA+Glutamine Xpress 600 gramm
-
14390FtOriginal price was: 14390Ft.11510FtCurrent price is: 11510Ft. - Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Akció!
Arthroxon Plus 108 kapszula
-
10990FtOriginal price was: 10990Ft.8790FtCurrent price is: 8790Ft. - Kosárba teszem
- Akció!
100% Whey Protein Professional válogatás
-
10200FtOriginal price was: 10200Ft.9490FtCurrent price is: 9490Ft. - Kosárba teszem
- Akció!
Kollagén csomag 120 napra
-
29970FtOriginal price was: 29970Ft.28490FtCurrent price is: 28490Ft. - Kosárba teszem
- Akció!
3 havi vitamincsomag
-
48540FtOriginal price was: 48540Ft.46490FtCurrent price is: 46490Ft. - Kosárba teszem
- Akció!
Shilajit 60 kapszulás
-
7990FtOriginal price was: 7990Ft.6390FtCurrent price is: 6390Ft. - Kosárba teszem









